Regény Életemben voltak rossz napok, S velük együtt múltak el a hónapok, Amik évekbe tömörültek, s regényekbe iródtak, Hogy a közeledbe minnél előbb eljussak. S a könnyeim közé szorítsalak, Amik a szememben itt maradtak. Mikor végső búcsút adtál a szavaidnak, Arra vártál hogy ezek az érzések gyorsan elmúljanak, S amikor azt mondtam, hogy te is sírhatnál, Szerelmes pillantással bólintottál, Majd lassan továbbálltál. Hiába nyúltam már utánnad, Hiába fogtam meg a vállad, Levegőért kapkodtam, Könnyeimet megtartottam, Miközben beléd karoltam. Hogy megtudjam mi is a vád, S leirjam mit ejt ki utoljára a szád, De te arra kértél várjak még rád, Ez adott csak reményt, S csak ez tartotta vissza az újból kihulló könnycseppeket. Ez tartotta még bennem az irántad érzett szeretetet. Hogy az emlékek rólad örökké megmaradjanak. Nehogy az idő múllássával ők is elmosódjanak. S Írni kezdtem, hogy a szavak utat mutassanak, De az idő csak telt, s múlt, A regény gyötrően megvalósult, S amikor a könyv megvastagúlt. A szívemben ezernyi gondolat, Megragadta újból a tollat. Hogy ne legyen még vége, Ne ragadjon még el, a szereteted múlló ereje, S az írás a szívem ritmusára ütemezett, Mikor a sorok közé kergetett, S megéreztem, hogy ő ebben a percben keresett, De már hiába sietett, A regény befejeződött, S ő örökre elveszett.

Beteljesületlen szerelem: Hogy is mondhatnám el az mit nem lehet. Hogy is írhatnám le a lehetetlent. Mert mit én most érzek, arra szavak nincsenek, S lehet bármily költői a lélek csak a szív tudja mi az igazi szerelem. Hogy mondhatnám el mit érzek, Hogy bizonyíthatnám neked, menyire szeretlek. Hisz oly távol vagy most tőlem, mint a madár, ki elveszítette párját. S a szavak csak mint üres fegyverek, merednek előre, de nem tesznek semmit. Bárcsak érezhetném ajkad forró bársonyát, Bárcsak érezhetném szíved forró dobbanását. Szeretnék most veled lenni, szeretnélek egy életen át csókolni. Nélküled életem céltalan, nélküled végzetem hasztalan. Bárcsak itt lehetnél most velem, bárcsak ott lehetnék most veled... Mert boldog az kinek sok adatott de boldogabb az akinek egy szerelem adatott. Várok rád életem, várok míg el nem jő a nap. A nap mikor együtt lehetünk. Hisz bizonyítanám neked menyire szeretlek, s bizonyítanám menyire kellesz nekem. Testem a testedhez simulna, lelkem a lelkeddel szorosan összefonódna. Így égnénk el forró vágytól perzselve, s mikor a nap felkel, hamvainkból, mint a főnix madár úgy kelnénk új életre.