Kedves barátom  válasza , gondolataimra


 

Kbarna: Fájdalmad

A fájdalom mindannyiunk jutalma,
ha valaha elszalad kezéből sorsa!
A jutalma, nem a büntetése.
Ez testünk, lelkünk figyelmeztetése,
lényünk legbiztosabb védelmi jelzése.
A fájdalom védő adomány,
olyan testi-lelki tanulmány,
ami rádöbbent, van baj.
Azért lett olyan cudar 
a test, vagy a lélek állapota,
mert a gazda megtagadta,
vagy idegen megtámadta 
a működés összhangját,
elvetette a hiba csíráját,
de nem találta gyógymódját.
Figyeld hát a fájdalmat,
vedd intését komolyabbra,
hogy ezzel válhasson hasznodra!
Ekkor ne az legyen a dolgunk,
hogy magunkat, vagy mást vádoljunk,
hanem legelőbb a lelkünket gyógyítsuk!
Gyorsan vissza, a valóságba rugdaljuk,
testünket további életre szorítsuk,
élet elixírrel alaposan ajnározzuk!
Életerőnket addig-addig fokozzuk,
míg elpárolog emberi bánatunk,
megértődik akkori bukásunk,
hiszen az nem is az volt,
csak lényünk egy próbával lakolt.
Rájöhetünk, szellemünknek nem óvón, 
nem lelkületünket bizton vigyázón,
hanem elővigyázatlanul udvaroltunk!
Ezért testünk is problémákkal dacolt!
A hibával csendben már hiába harcolt.
Tisztuljon ki jelzésére gondolatunk!
Nyugodtan ébredjen másnapra,
útját testünk újra vidáman szaladja!
Valódi okaidat nem tudom! 
Marika! Szívből kívánom,
akadjanak meg szemek látványodon,
mert az egy gyönyörű démon!
Tipegő, táncoló bokádért,
fürtözött szőke zuhatagodért,
őszintén okos gondolataidért,
biztató szellemű jelenség illatodért
bármely férfi csak áhítozhat!
Ne Te legyél ezután az áldozat!
Te vagy, és legyél a kárhozat!
Eléd férfiszívek terítsenek sétányokat,
mert rajongódként hálálkodhatnak,
kegyeidért rimánkodhatnak!
Van mindenkiben, ha nincs, legyen
egy biztos szív-lélek rekesz,
ami kizárólag csak az Övé,
ami bármikor biztos támasz,
ami kitárható, de nem odaadható!
Akár elzárható, bárkitől titkolható.
Ami befogad világot, de kizár,
ha kell, védelmet ad, ha vár
lelked valami biztos támaszra,
akár szíveddel óhajtott válaszra.
Ez személyiségünk arany tartaléka,
melytől biztos lesz a tudatunk,
határozottá válik egyéni akaratunk,
bárhogyan alakul külső világunk.
Egyszer figyeltem egy hangyabolyt.
Sok-sok ezer potrohosa gyalogolt.
Képtelenség volt követni egyet,
mert valahol a tömegükben elveszett.
Egyik irány a gyökéri lyukhoz,
másik meg ellenkező fordulatokhoz.
Miért ment sok ezer egyfelé,
mivel érkezett a gyökér elé,
miért fordulhatott vissza,
miért vezetett ellenkezőleg az útja,
ha egyáltalán ugyanazok voltak,
amelyek visszafelé rohantak?
Mi hasznosat tett a gyökér alatt,
mit vett onnan, ahová szaladt?
Miért volt a nagy sürgés-forgás,
a láthatatlanul szervezett mozgás?
Az ösztönük, vagy királynőjük tudja?
Valami egyenként pedig mozgatja
tömegüket. Lehet, tudják helyüket,
valamiképpen értik saját szerepüket.
Vagy csak megy, mint a birka,
mert valami a többséggel hajtja?
Ki-ki a hasonlót szorgalmazza,
ahogy a hagyomány ösztöne
rámérte, ahogy elődeitől megérte.
Döbbenetesen ugyanazt látod,
ha a nagyváros forgalmát gyorsítod
a képernyőn. Őrülten rohannak,
hangyákként, irányokba szaladnak,
de nem tudhatod, hogy kit-kit hova,
éppen miért visz arra a dolga.
Értelmes vajon ez a roham,
vagy értelmetlenségbe toppan
legtöbbje, ha végre megérkezik, 
és valahol egyénileg csendesedik?
Otthonában kikkel találkozik?
Azok rohanása az Övével egyezik,
egymást csupán pillanatra keresztezik?
Hogyan, meddig harmonizálnak érzelmeik?
Miben, meddig egyeznek érdekeik,
meddig kötik össze Őket értékeik,
miért kapcsolódhatnak kényszereik?
Tartósak lehetnek testi, szellemi ösztöneik?
Világosak minderre egyénileg a válaszok?
Bizony, nem adhatók egy életre tanácsok!
Lehet, úgy járunk, mint az öreg halász,
életünk fogását elmarja sok minden más!
De lehet, hirtelen akad hálónkba gyémánt,
mi ékszerünkként örökké csillog, de nem bánt!
Inkább egész életünkben gyönyörökkel kínált! 
-------------2011--11-21--------------------------- ------