Szerelem

Szeretlek

Míg nem ismertelek, nem tudtam, milyen is az igaz szerelem.
Mi lehet az az érzés, mely felülkerekedik mindenen.
Minden gondolatom felülbírálja, s helyemet sehol se lelem.
Mintha egy varázslat alól oldozódtam volna fel.

Ez a szikra, melyet kipattintottál belőlem
A szerelem érzését gyújtotta meg bennem.
S a valóság, mely most Te vagy , itt előttem!
Mennyire más ez az érzés, eddig nem volt ilyen!

Ezt nem gondoltam volna, csak így, egy pillanat alatt,
másként dobbant meg a szívem, mikor megláttalak.
Azon kapom magam, hogy rólad álmodozom,
találkoznék véled, erre vágyakozom.

Nem érdekel semmi és senki, csak Te,
testem, lelkem vágyik közelségedre.
Most már érzem, Te vagy, akiért érdemes élnem,
Megtaláltuk egymást, e nagy földkerekségen.

Ez történt vajon veled is szíved kis zugában?
Van- e helyem életed mindennapjában.
A belső sugarunk választott helyettünk.
hogy szívünk szerelmét egymásban megleltük.

Mi ragadott meg benned? Talán a szemed!
Huncutul mosolygott, hang nélkül is beszélgetett.
Mint egy áramütés, úgy érintettél meg,
Átfutott rajtam minden rezdülésed.

Nem tudok már nélküled élni!
Nem akarok, csak veled élni!
Amíg élsz, csak addig élni!
Közös életünket szerelemmel élni!

Jelentéktelen árnyék
 
Ezen a fáradt, gyenge éjjelen
Átkozom miattad megszületett szégyenem,
S büszkeségem, mely vele egyszerre halott.
Te tettél ilyenné, s most gyenge vagyok.
 
Érzem, nem érhet még véget.
alig ismerlek, de már felednem kéne téged.
hiába mondják, te rég mással vagy boldog,
de szívemben érted oly kínzó érzést hordok.
 
...de neked ez nem számít már.
Hiába mondanám szemedbe, hogy fáj.
Súlyos könnyeim gördülnek az éjben,
sorra csillannak a gyenge Holdfényben.
 
Megfürödnek a homályos mélyben.
Újult erőt ad, ahhoz,hogy éljen,
de én nem akarom! Többet sírni érted...
nem vagy hibás, hisz te sosem kérted.
 
Fáradt dalával sújt engem az éj,
s arra bíztat: Kislány remélj!
De minek? Mondd! Van egyáltalán értelme?
Ne bíztass! Kérlek! Ne... Ne!
 
Mondd inkább, hogy így is halottak a tettek,
s hiába fürödnek a Holdfényben a könycseppek!
Én sem vagyok több, mint a Földön egy lány.
Most már annyi sem... Csak egy fiú mögött az árny.
 
A betonon, én vagyok, ki követi léptét,
s hallom tisztán szaggatott lélegzetét...
óh, hallom, hallom, tudom már, mit eddig csak hittem:
hogy ő nem csupán egy embernek öltöztetett Isten.
 
Amiket mondok, azok szavak csupán.
Hiába ejtem ki őket most bután,
holnap úgy is újra küzdeni akarok érted.
Ez a játék talán sosem ér véget.
 
Sosem jössz rá, hogy a betonon az árny,
nem más, mint egy álmodozó lány,
kit te egy jelentéktelen folttá tettél.
S te nem érzed mégsem, hogy vétkeztél.
 
Nem mondtad soha, hogy reméljek,
ezért nem tudlak semmiért számonkérni téged,
de azt hiszem szeretlek. Én. A miattad már semmit nem érő lány..
A betonon követlek, ha nem is leszek több, mint egy árny.
Cathy versei