Gondolatok magamról

Pár kósza gondolat mitől kezem tollat ragadhat,

Pár kósza gondolat mitől kezem tollat ragadhat, 

pár fájó emlék mi a szÍvembe mardoshat, 

talán lesz valami mi megnyugvást adhat, 
... 
de a heg az megmarad. 

Vannak emlékek mivel egy életen át együtt élek, 

ettől lettem én egy megmérgezett lélek. 

Ezekről szólnak most a rÍmek,egy emlék mitől szürkék lettek a szinek, 

mi megtörtént de mondd uram minek?! 

Hisz soha nem törlődnek azok a percek,mikor egy reggel 

felébredek s magamon kivűl senkit nem lelek,kérdezek de magamnak felelek, 

az emlék mit elnyomok mert ha rágondolok könnyezek. 

Mert a valóság szembetűnt,hogy elkövettem a legnagyobb bűnt 

a naÍvságot,s hiába volt a sok faradozásom az összes csókom és bókom, 

belenyugszom és teszem tovább a dolgom,a véleményem osztom, 

úgy gondolom már tudom mi a sorsom a szerelmemet többé oda nem adom. 

Senki nem hallgatja meg a panaszom mi bennem van azt csak én tudom,mert az embereket 

a gondjaimmal csak untatom,a fájdalmamat mi bennem van soha el nem dobom, 

de letagadom de belűl fáj még is mosolyt mutat az arcom, 

de a régi énemet már vissza nem kapom. 

Várod az élettől hátha kaphatsz majd még szépet, 

de a sok csalódás eltépi ezt a képet. 

Mert mindent megteszel egy emberért mit egy szerelemtől remélt, 

azt gondolod sosem láttál még ilyen csodás teremtményt, 

a sötétség után ő hozta el neked a fényt, 

s a végén felismered a tényt,hogy pont ő volt ki elvette tőled a reményt, 

a boldogságtól az esélyt. 

Mert mire kinyitottad a szemed ő már nem fogta a kezed mert lemondott rólad, 

álmodban is utána kiáltasz vajon hol vagy? 

Kétségbeesés közt fekszel vergődve, 

mert nem hiszed el hogy átvertek és ennyire. 

Gondolatok halmaza a fejedbe, 

talán hazug volt minden szava minden tette, 

nem hiszed el hogy veled ő ezt megtette, 

kérdések sokasága,hogy vajon mi késztette, 

mert igaznak látszott minden lépte és a választ keresed örökre. 

SzÍvedet bezárod egy börtönbe, 

úgy érzed nem lesz ember ki már téged megtörne, 

hisz megpecsételt ez a csalódás örökre. 

A fájdalom mi sziven szúr,feletted az ég is beborúl, 

s ezt az életbe viszed majd alapúl. 

A szÍved soha meg nem gyógyúl az emlék megmarad majd alapúl, 

elromlott benned a rendszer és soha meg nem javúl, 

semmit nem mondthatnak biztatóúl, 

de tanulsz majd a hibáidból s erős jellem lesz a naÍv kislányból. 

Nyugtatók halmazát tömködöd a szádba, azt hiszed ettől majd nem fáj az ő hiánya de hiába. 

Póbálod feladni a holnapot,egy üveg mellet feledni a tegnapot, 

de semmi nem enyhitheti azt a bizonyos napot. 

Később jön a gyűlölet mi az utadon végigvezet, ez az érzés az mi neked 

megnyugvást jelent,mitől nem fáj annyira itt bent. 

Megváltozik lényed,az életed undoritóan éled, 

mert a sebek elmossák a példás képet,csúnyának látsz az minden szépet, 

mert mert még nem törölted az emléket. 

Megmérgezett a gondolat,hogy elengedtél örökre arcomat könnyek áztatták miket már régen letöröltem. 

Talán majd visszatérsz én ebben bÍztam de az évek elfeledtették 

azt akiért annyit sÍtam,tessék a legbelsőbb fájdalmammit most megosztottam, 

hisz nem másról szól hanem rólam,a fájdalom mitől depis voltam, 

de végre új szerelmet kaptam,mikor épp ne akartam, 

a sok szenvedés után a jutalmam megkaptam. 

A fájdalom mi szÍven szúr,feletted az ég is beborúl, 

s ezt az életbe viszed majd alapúl. 

A szÍved soha meg nem gyógyúl az emlék megmarad majd alapúl, 

elromlott benned a rendszer és soha meg nem javúl, 

semmit nem mondthatnak biztatóúl, 

de tanúlsz majd a hibáidból s erős jellem lesz a naÍv kislányból. 

válasz a fájdalmadnál